Váratlan kiadás egy fogprobléma miatt

Szerintem, az egyik legfontosabb dolog a világon, amit meg kellene tanulnia mindenkinek, az a pénzzel való bánás. Az ismerőseim között van néhány ember, aki sajnos nem tudja kezelni a pénzügyeit, nem tudja jól beosztani a fizetését. Igazából nehéz eldönteni, hogy ez mitől függ. Én is kaptam gyerekként havonta zsebpénzt, de ugyanúgy megvettek mindent, amire ténylegesen szükségem volt. De mégsem tudtam spórolni. Én idővel jöttem rá arra, hogy ez igenis fontos. Egy japán módszert szoktam alkalmazni. Ez úgy néz ki, hogy meg kell nézni mennyi az összhavi bevétel, amiből azonnal le is kell vonni minimum 10%-ot, ami megy a malacperselybe. Ezután össze kell írni, hogy mik a kötelező kiadások, ide tartoznak ugye a számlák, törlesztők. Majd, ami marad, abból kell egy teljes havi költségvetést csinálni. Szerintem ez egy nagyon jó módszer, mert így számszerűsítve lehet látni, hogy mennyi pénz fog összegyűlni az évvégére, illetve, hogy mennyiből gazdálkodhatunk. Persze, önmagában az írogatás semmit nem ér, muszáj, hogy tartsa magát hozzá az ember. Meg hát, szerintem az is fontos, hogy az embernek legyen valamennyi tartaléka, amihez vészhelyzetben hozzá tud nyúlni. Az unokanővérem is így járt nemrég, hogy kénytelen volt kivenni némi pénzt a tartalékából.

Ennek pedig az volt az oka, hogy az egyik foga csúnyán letört. Egy korábban gyökérkezelt fogról volt szó, amit ezután a törés után már nem lehetett semmilyen módon megmenteni, vagy felépíteni. Emiatt, a több fogpótlási lehetőség közül, az implantátum mellett döntött, és hát a fog implantátum beültetés árak, nem éppen pénztárca kímélőek. Állami fogászatra járt, de az implantátumot mindenképpen magánrendelőben szerette volna megcsináltatni. Nyilván alapos kutakodás előzte meg a választást, mert nagy különbségek lehetnek egy-egy magánfogászat árai között. De sikerült megtalálnia a számára megfelelő fog implantátum beültetés árat. A fogorvosbudapest.info magánfogászati rendelőjét választotta.

Igazából a honlap olvasgatása során döbbent rá arra, hogy ennek során lényegében egy csavart fognak becsavarozni az állkapcsába, ami a leendő fog gyökerét hivatott helyettesíteni, és majd arra kerül rá a korona. És hát, igen, ebbe szerintem belegondolni is fájdalmas, de természetesen, teljes érzéstelenítés mellett történik a beavatkozás, nem is lehetne másképp. Ami még nagyon izgatta az implantátum kapcsán, az a kilökődés kérdése. De a fogorvosbudapest.info cikkei ebben a témakörben is nyugtatóan hatottak rá. Ha az ember betartja a fogorvos utasításait, akkor nem történhet semmi baj. Igazából ez nem is annak a kérdése, hogy befogadja-e a szervezet vagy sem, mert a fogászati implantátumok „semleges” anyagból készülnek, nem okoznak allergiát, és a szervezet sem akarja kivetni magából. Elég szerintem csak arra gondolni, hogy akinek törés miatt vannak csavarok a karjában, hiszen, azok sem lökődnek ki.

Visszatérve a fog implantátum beültetésének áraira: ennek a magánrendelőnek az árait találta az unokanővérem a legkorrektebbnek. Számításai szerint az implantátum beültetése, a megfelelő koronával körülbelül 200.000 forintba kerül. Persze, ez nem pontos összeg, értelemszerűen módosulhat bizonyos tényezők függvényében, de már az is nagy segítség, hogy nagyjából lehet tudni, hogy mire számíthat. Ezért is mondtam még az elején, hogy nagyon fontos spórolni, mert bármikor történhet valami, ami nagyobb anyagi ráfordítást igényel.