Fránya pénzügyek – avagy mennyibe is fáj egy laptop szervizelés?

Az internet előtti időkben micsoda fejvakarást jelentett kiválasztani a legjobb szolgáltatót egy adott feladatkörben! Csak a szájhagyományban lehetett bízni, meg persze azt láttad, amelyiknek a legtöbb pénze volt, mert az tudta hirdetni magát a különböző médiumokban. Aztán mindig ott helyben szembesültél, hogy mennyi is lesz az annyi és húztad a szád, de muszáj volt kifizetni, elvégre már ott vagy, nem fogsz máshol is bepróbálkozni.

Amióta viszont alapvető, hogy minden szolgáltató fenn van a neten, nincs többé ilyen probléma! Hiszen mindenki, aki azt akarja, hogy vevők keressék meg őket, elérhetővé teszi az árlistát. Persze mindig voltak, vannak és lesznek is olyan szolgáltatások, amiket csak egyedi ajánlat alapján lehet beárazni, de a listaárból mindig lehet legalább saccolni a végösszegre.

Nem rég meggyűlt a bajom a laptopommal. Alapvetően értek hozzá, meg tudom oldani a karbantartását és a kisebb-nagyobb problémákat, de ha már valami hardveresen nem kóser, azzal nem igazán tudok mit kezdeni. Muszáj volt keresnem egy helyet, ahol tudnak segíteni a gondomon, méghozzá villámgyorsan, mert a munkaeszközömről van szó.

Nem is gondoltam, mennyi laptop szerviz van Budapesten! És hát, ebből adódóan úgy tűnhet, hogy nem olyan egyszerű közöttük megtalálni a legjobbat, mert egy csomót az arcodba tol a Google a hirdetései miatt, vagy ugyanígy a Facebook, de közben meg kevés a vásárlói értékelésük vagy a “csillagjuk”. Ellenben egy jól megszerkesztett honlapról már lehet arra következtetni, hogy milyen is lesz ez az IT szolgáltatás, amit a cégtől várhatunk. És itt kanyarodnék vissza az árlistához – ami ha ténylegesen, teljes egészében elérhető a honlapon, akkor nem sok kérdés marad a választással kapcsolatban.

Ezek alapján találtam rá a PCMentorra és nem is csalódtam. Minden pontosan úgy volt, ahogy a honlapon szerepelt és egy az egyben azt az összeget hagytam ott a javításért, amiben megegyeztünk. De milyen árakról lehet szó ilyen témában?

Természetesen ez attól függ, milyen problémával keressük fel az adott laptop szervizt. Ha csak egy rutin tisztításról van szó, vagy esetleg valamiben telefonon szeretnénk segítséget kérni, simán megússzuk a mutatványt 15 000 forint alatt. De ugyanezt el lehet mondani az operációs rendszer telepítésről, vagy más egyéb szoftverek telepítéséről. A relatív drágább szolgáltatások attól kerülnek többe, hogy valamilyen alkatrészre is szükség van hozzá, amit nyilván ki kell fizetni. Ebből a szempontból is úgy érzem, hogy jól jártam a választásommal, mert elnézve más helyek árait, az én választásomnak jobb beszállítói voltak/vannak. Ez is fontos lehet, ezért szimpatikus is, hogy úgy is hirdetik magukat, hogy bizonyos gyártókkal direkt kapcsolatban vannak. Az is nagyon szuper, hogy nem csak az árakra vonatkozólag vannak a honlapon konkrétumok, hanem magár a szervizelési időre vonatkozólag is. Például egy tárhely bővítésénél a laptop bevizsgálása nyilván a szabad kapacitásoktól függően tarthat 5 perctől egészen 3 munkanapig is, maga a bővítés pedig szintén az elfoglaltságtól, illetve az alkatrész rendelkezésére állásától függően szintén 5 perctől egészen 3 napba is kerülhet. De ez mind ott van, feketén-fehéren, lehet vele kalkulálni.

Tehát összességében a történet egyáltalán nem olyan mélyen zsebbenyúlós, mint amilyennek első pillantásra tűnhet, ráadásul így, hogy gyakorlatilag minden információ és ár elérhető a neten, sokkal egyszerűbb kiválasztani a számunkra legközelebbi és legszimpatikusabb laptop szervizt. Szerintem aki ma azt szeretné, hogy jól menjen a boltja, az ezt az utat járja. A mai világban már nem lehet elhallgatni információkat, nem lehet apró betűs rész, mert úgyis lesz tíz másik szolgáltató, aki kiírja óriási betűkkel a hiányzó infót. A vevők (vagyis én is) legnagyobb szerencséjére…