Egy “kihallgatott” beszélgetés után lett napelemünk
Még diák koromban, mikor az egyetemre jártam, részmunkaidőben pénztárosként dolgoztam egy nagy üzletben. A szüleim tudtak volna támogatni, viszont majdnem minden csoporttársamnak dolgozni kellett, és nem akartam a gazdag gyerekként kilógni közülük, ahogy a szüleim nyakán sem akartam örökké élni, így szoktatni akartam magam ahhoz, hogy dolgozni kell.
Pénztárosként igen érdekes beszélgetéseket folytathat le vagy épp hallgathat ki az ember. Már persze nem feltétlenül szándékosan, de nem tudod kikapcsolni a hallásod, ha valaki épp egy magánbeszégletést folytat bevásárlás közben. Az egyik legérdekesebb, már abból a szempontból, hogy ez volt a legnagyobb hatással az életünkre, az a beszélgetés volt, amit egyik vásárló telefonon folytatott, és napelem pályázat volt a témája. Nem vettem ki pontosan, mi is volt a téma, de a családban előfordult nálunk is már beszélgetések során, hogy jó lenne napelem pályázatot leadni, de aztán valahogy senki se nézett rendesen utána, és egyetlen tervezgetett napelem pályázat se került megírásra.
Mikor azonban meghallottam ezt a beszélgetést, valahogy újult erővel lángolt fel bennem a napelem iránti igény. Mikor a műszakom után hazamentem, a családi vacsorán feldobtam a szüleimnek, hogy mi lenne, ha utánanéznék ennek a napelemes dolognak, és elmeséltem nekik, hogy másokat is foglalkoztat a téma, hiszen a boltban, vásárlás közben is erről beszélget valaki. Mivel amúgy akkor nem sejtettük, hogy hol kéne kezdeni, én mondtam, hogy úgy hallottam, mintha egy Pentele Solar nevű cégről beszélne a vásárló.
Némi keresgélés után a neten, találtam egy weboldalt, a napelemrendszer.info néven, ez a Pentele Solarhoz tartozott, tehát jól emlékeztem, és itt találtam is infót a napelem pályázattal kapcsolatban. Leginkább sajnos azt, hogy egyelőre magánszemélyeknek nem írnak ki vissza nem térítendő pályázatot, ellenben lehetőség van úgynevezett 0%-os hitelre, ami nem olyan rossz dolog, ha jobban belegondol az ember. Maximum 20 évre lehet felvenni, nincs kamatja, szóval kvázi csak azt kell visszafizetni, amit kölcsönzött az ember, és csak 10%-os önerő szükséges hozzá.
A szüleim nem kerestek soha rosszul, de azért annyit még nekik se sikerült félretenni, hogy csak úgy tudjunk napelemes rendszert telepíttetni, ezért végül arra jutottunk, hogy ezzel kapcsolatban felkeressük a Pentele Solart, hogy eligazítást kérjünk, mind a dolog adminisztratív, mind gyakorlati oldalát tekintve. Felesleges ugyanis hiteleken rágódni, ha az sem biztos, hogy lehet egyáltalán napelemes rendszert telepíteni a házra.
Egy előre megbeszélt időpontban végül kijött egy kollégájuk, felmérte a helyszínt, és azt állapította meg, hogy több mint ideális mind a tetőszerkezet dőlésszöge, erőssége, mind pedig a fekvése ahhoz, hogy napelemes rendszert telepítsenek rá. Ezután elbeszélgettek a szüleim a történet anyagi oldaláról, majd abban maradtak, hogy hamarosan megkapják az árajánlatot.
A szüleim úgy döntöttek, hogy megéri nekik ez a befektetés, és a 0%-os hitellel is élnek vele. Így végül azt jelezték vissza a Pentele Solarnak, hogy elfogadják az árajánlatot, és elkezdték adminisztratív folyamatokat. Néhány héten belül fel is került a napelemes rendszer a szüleim házára. Én meg felajánlottam, hogy a fizetésemből valamennyit odaadok nekik a hitel törlesztésére. Természetesen tiltakoztak ellene, én meg természetesen ragaszkodtam hozzá. Most már egy ideje megvan a rendszer és nagyon elégedettek vagyunk vele.