Egy kis csevegés a butikban
A barátnőmék most nemrég nyitották meg a kis butikjukat. Ez egy nagyon régi vágya volt vagy akár úgy is mondhatnánk, hogy álma, ami valóra vált. Nem volt könnyű menet és hosszas pénzügyi tervezés után végre megvalósult. A barátnőm -mivel pénzügyes-, amúgy is nagyon szereti tervezgetni a dolgok financiális részét és itt is volt mit terveznie.
Amikor pár napja náluk jártam éppen a pénztárgépet szerelték be, ami egy vadonatúj nagyon jól kinéző kis gép lett. Még sosem láttam ilyet, állítólag ez egy teljesen új típus, ami még csak most jelenik meg a piacon és még csak pár helyen van.
Aztán megkérdeztem, hogy van-e már honlapjuk. A barátnőm egyből rávágta, hogy persze. Azt is elmesélte, hogy a Keresőbenelsővel csináltatták a honlapjukat. Ez a cég a honlapkészítés mellett még online marketinggel is foglalkozik, így gyakorlatilag egy teljes körű szolgáltatást tudnak nyújtani, amikor valaki valami újba vágja bele a fejszéjét és honlapra, valamint az ezzel járól marketingre van szüksége.
Hogy hogyan talált rájuk? Teljesen spontán. Az interneten keresgélve és a millióféle ajánlat között egyszer csak megpillantotta a következő hirdetési szöveget: “Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált.” Ez nagyon megtetszett neki, rájuk keresett, kért egy árajánlatot, megvitatták a részleteket és aztán belevágtak a közös munkába.
Ez jól hangzott, de ennek mégis milyen ára van?
A weboldal készítés egy hosszadalmas folyamat és igazából nem lehet egy egzakt árat mondani. Ez nagyon sok mindentől függ, legfőképpen attól, hogy az ügyfél mit szeretne, milyen kívánalmai vannak stb.
A Keresőbenelsőnél a kötkezőképpen néz ki egy ajánlott alapcsomag, illetve nagyjából ilyen minimum árakkal érdemes kalkulálni. Egy jó honlaphoz minimálisan 9 órányi HTML programozás szükséges, 18 óra szövegírás és 18 órányi design tervezés. Ezek mellett szükség van még 9 órára ahhoz, hogy kompletten összerakják magát a weboldalt, illetve ajánlott még minimum 3 órányi Googe Adwords és Analytics, valamint Facebook beállítás. Az előbbiek ára 10 ezer Ft/ óránál indul, míg az utolsó tétel ára 30 ezer Ft/ óra.
Persze a munkaidő és az árak mindig az aktuális igényeknek megfelelően változnak. A teljes összeget nem egészben kell kifizetni, hanem az 50%-át előre, míg a másik 50%-át azután kell megfizetni, hogy az oldal már elérhetővé vált. Fontos kiemelni azt is, hogy csak a ledolgozott órák után számláznak.
Ez remekül hangzott, mondtam is a barátnőmnek, hogy milyen jó, hogy rátalált arra a bizonyos hirdetési szövegre: “Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált.”