Szerver bérlés segítségével teljesült az álmunk

Pénztárosként dolgoztam nagyon hosszú ideig egy boltban, amit nem nagyon szerettem. Meglepő módon elég jól fizetett, ezért is maradtam ezen a munkahelyen huzamosabb ideig. Akkoriban nagyon kellett nekünk a pénz, mert a férjem akkor indította el a saját vállalkozását, ami sajnos nem egy olcsó mulatság. Minden fillérünket be kellett osztanunk, én meg gyakran vállaltam túlórát azért, hogy minél hamarabb elkezdhessen önállóan vállalkozni. Szerencsére egy idő után be is indult a dolog szépen, és kezdtek a fejünk felől eltűnni a sötét felhők. Egyébként a férjem nagy szerelmese a horgászatnak és egy ezzel kapcsolatos webshopot szeretett volna nyitni, ami végül sikerült is. Ahogy növekedett az üzlet, úgy nőtt bennem is egyre inkább a nyugalom, hogy végre nem kell aggódni a megélhetésünk miatt.

Először csak néhány ismerős vásárolt nála a webshopban, de később ők elmondták az ő ismerőseiknek, azok meg átadták az ő ismerőseiknek is és így tovább. Ennek az lett a következménye, hogy a vásárlók száma rohamosan elkezdett növekedni, mi meg csak pislogtunk, mint hal a szatyorban, hogy pontosan mi is történik. A végén már odáig jutottunk el, hogy a szerver nem bírta el ezt a sok vásárlót, és egyszer csak összeomlott a rendszer. Hadd ne mondjam, mennyire megijedtem, de a férjem is. Tudtuk, hogy nekünk ide kell valami plusz megoldás.

Ekkor találtunk rá a szerver bérlés lehetőségére, amiről korábban még sosem hallottam. Nem hiába, változik a világ és nekünk fenn kell vele tartanunk a lépést, ha nem szeretnénk nagyon lemaradni, és eltűnni a süllyesztőben a vállalatunkkal. A rackforest.com – on pont ezt a szolgáltatást lehet megtalálni. Ki is választottunk a férjemmel egy 18 900 Ft / hós csomagot, de ehhez még hozzá jött az ÁFA. A csomag tartalma az, hogy a szerver rack szekrényben helyezkedik el, hozzá határozatlan futamidővel, és a Victor Hugo utcában található maga a szerverterem. Tartozik hozzá online forgalmi statisztika, ami nekünk nagyon jól jött, mert korábban nem igazán tudtuk lekövetni, hogy pontosan hány ember is látogatta meg a mi kis webshopunkat. Ráadásul az is benne van a csomagban, hogy meghibásodás esetén a bérszervereket azonnal igénybe lehet venni, méghozzá soron kívül. Mivel mindkettőnknek tetszett, amit olvastunk, eldöntöttük, hogy igénybe fogjuk venni ezt a szolgáltatást. De mielőtt ezt a lépést megtettük volna, előbb szerettünk volna kicsit utánajárni, hogy erről a vállalatról pontosan mit is lehet tudni.

Azt tudtuk meg, hogy az alapító tagoknak az volt a céljuk, hogy hazánkban is létrehozzanak egy olyan szerver bérléssel és hostinggal foglalkozó vállalatot, ami felveheti a versenyt a külföldi hasonló cégekkel, mégis megfizethető maradjon. Ez nem volt egyszerű feladat, nekik azonban szerintem mégis sikerült megteremteniük. Mindezeket a legmodernebb berendezésekkel biztosítják, így az embernek igazán nem lehet panasza, ha igénybe veszi az ő szolgáltatásukat. A férjemmel mi is nagyon jól tettük ezt, hiszen azóta nem voltak gondjaink a webshoppal. Sőt mi több, sikerült olyan szintre felfejlesztenünk magunkat, hogy már ott is tudtam hagyni a pénztárosi állást, amit nem kedveltem, és helyette közös lett ez a vállalat, és én könyvelek, ugyanis konyítok valamelyest a dologhoz. Ha bárki hezitál, annak azt mondom, hogy mindenképp érdemes ezt a dolgot kipróbálni, mert nem fognak csalódni.