Rengeteg pénzt spórolhatunk meg ennek a webshopnak a használatával

Az élethez pénz kell. Nem lehet megkerülni ezt a dolgot. A fontos inkább az, hogy olyan forrásból szerezzük a pénzünket, ami boldoggá tesz minket is. Sosem szabad megragadni egy munkánál, amit nem szeretünk. Elveszi minden kedvünket az élettől, ha ezt csináljuk. Hivatkozhatunk arra, hogy muszáj és nincs más lehetőségünk. Ez azonban csak egy ideig igaz. Voltak például olyan kollégáim, akik már öt éve dolgoztak a boltnál és rengeteg lehetőségük lett volna kitörni a minimálbér szorításából. Mégis, inkább megelégedtek egy olyan megoldással, ami kényelmes, de végső soron nagyon szomorúvá teszi őket.

Ezért mindig oda akartam figyelni arra, hogy a pénzügyeimet úgy intézzem, hogy sose kelljen muszájból dolgoznom valahol, csak, hogy ki tudjam fizetni mondjuk az adósságaimat. A szüleim is támogattak ebben mindig. Pár dologra megértem, hogy az emberek hitelt vesznek fel, mint például lakásra, de azon kívül sokszor teljesen feleslegesen verik magukat adósságokba. Ilyen például az autó vásárlás, hitelre. Amint megveszed a gépjárművet, onnantól veszített is az értékéből. Mégis, sokan úgy gondolják, hogy nekik nem elég jó a busz és gyorsan kell nekik a kocsi. Ez a felelőtlenség azonban az ember egész életére kihathat. Kevés olyan példát láttam, akik mondjuk kocsira vettek fel hitelt és azt mondták, hogy megérte.

Én ehelyett mindig odafigyelek arra, hogy igényesen, de a lehető legolcsóbban éljek. Így félre tudok rakni minden hónapban valamennyi pénzt. Ez nem tűnik elsőre soknak, fiatalon azonban van még időnk. A türelem az egész kulcsa. Nem egy év alatt fog megtérülni az, hogy tudatosan vásárolsz. Lehet, hogy 5, vagy 10 év kell hozzá és mégis, azt fogod észrevenni, hogy sikerült megvalósítanod valami hatalmas dolgot, a saját erődből. Hidd el nekem, hogy sokkal jobb lesz ilyen módon birtokába jutni a kiszemelt álomnak. Ráadásul, ha nincs hitel, akkor nem kell semmihez sem kötnöd magadat muszájból. Nem számít, hogy éppen mit dolgozol, mindig megpróbálkozhatsz valami mással, minimális rizikóval.

A spórolás azonban nem mindig egyszerű, hiszen nem csak ételre kell költenünk. Rengeteg olyan dolog van, ami nem feltétlenül elengedhetetlen az élethez, mégis emelni tud az életminőségünkön. Ha valami ilyen eszközt szeretnék beszerezni, akkor én mindig az Expresszboltot választom. Már nem is emlékszem, hogy milyen volt az életem, mielőtt rátaláltam volna erre az olcsó, de rendkívül megbízható webshopra.

Expressz boltnál

Talán egy barátom ajánlotta nekem, mikor az egyik délután a boltban jártunk. Arról panaszkodtam, hogy miért ilyen drága minden. A panaszomat hallva elmagyarázta, hogy mennyi plusz költség van abban, hogy el kell raktározniuk ezeket a termékeket és ki kell szállítani a boltjukba. Azt ajánlotta, hogy ha valóban kedvező ajánlatokat akarok találni, akkor menjek fel az internetre, azon belül pedig az Expressz boltra. Én mondtam neki, hogy kicsit tartok az online vásárlástól és nem is értek annyira a számítógépekhez. Ő azonban megnyugtatott, hogy az Expressz boltnál biztosan nem lesz gondom. Többek között azért, mert nagyon felhasználóbarát a kialakítása. Még a nagymamája is ezt használja, azóta, hogy megtanította neki, hogy miként lehet vásárolni.

Ha pedig egy nagymama is meg tudja csinálni, akkor én is úgy voltam már, hogy nem halogathatom tovább a modernizációt. Az Expressz bolt lesz az első olyan online shop, ahol rendelni is fogok valamit. Rá is kerestem, és az elsők között pillanthattam meg a feliratát. Mikor beléptem az oldalra, egy igazán átláthatóan kialakított kezdőlap fogadott. Pár másodpercem volt felfogni az itt látottakat, mikor az első kedvező ajánlat az arcomba került.

Általában zavarni szoktak ezek a felugró ablakok, itt azonban olyan dolgokat állítottak, amivel teljesen levettek a lábamról. Fel lehetett náluk iratkozni egy hírlevélre, aminek segítségével folyamatos tájékoztatást kapunk arról, hogy aktuálisan milyen ajánlataik és akciók vannak. Ez nem lenne még annyira eget rengető, hiszen rengeteg oldalnak van hírlevele, általában el sem szoktam olvasni őket. Itt azonban azért cserébe, hogy informálódhatunk az Expressz bolt készleteiről, öt százalékos kedvezményt kapunk szinte minden termékre. Én már itt tudtam, hogy az Expressz boltnál fogok vásárolni az elkövetkező időszakban, hiszen már ez az ajánlat is mutatja, hogy mennyire kedvező itt beszerezni a kívánt termékeinket.

Ezt a kis kitérőt követően, térjünk vissza az oldal kialakítására. Nem számít, hogy mit akarunk venni, az Expressz boltnál pár perc alatt meg tudjuk találni. Ez persze nem lenne lehetséges, ha a keresőmotor nem működne ennyire jól. Miért is? Mivel az Expressz bolt választéka szinte kimeríthetetlen. Régen volt már olyan, hogy felléptem egy oldalra és nem tudtam valami olyan dolgot kitalálni, ami ne lett volna rajta.

Hogy tájékozódni tudjunk ebben a bőségben, több dolog is a segítségünkre lesz. Beszéljünk elsőként az ömlesztett listáról, ami a kezdőlapon fogad minket. Itt aszerint vannak csoportosítva a termékek, hogy aktuálisan mi a népszerű, vagy az új. Tehát, ha csak ölteteket gyűjteni jöttünk fel, akkor is találhatunk valami olyan dolgot magunknak, amiről idáig azt se tudtuk, hogy szükségünk van rá. Én emiatt vettem egy 9 motoros, elektromos masszázs matracot. Az a legjobb a „népszerű termékek” listában, hogy ha egy termék ezen jelenik meg, az szinte egyet jelent a minőség garanciájával. Hiszen ezeket aszerint válogatják össze, hogy mennyien veszik őket. Minek vennének az emberek silány termékeket? Ha erről a részről vásároltam, sosem aggódtam amiatt, hogy csalódni fogok, mikor megérkezik. Mindig megfelelt az elvárásaimnak.

Persze sokszor ennél sokkal specifikusabb igényekkel jövünk fel egy ilyen oldalra. Ekkor sem kell azonban kétségbe esnünk, mivel a kategóriák segítségünkre lesznek. Ezek az oldal tetejénél találhatóak meg. Nem kell sokat keresnünk őket, mivel szép, nagy betűkkel ki vannak emelve. Mondok egy példát arra, hogy miként lehet használni ezeket. Tegyük fel, hogy egy fűkaszát keresünk. Ilyenkor ki kell választanunk a kerthez kapcsolódó kategóriát, és ki fogja adni az összes ide tartozó terméket. Ha pedig egyszer már keresünk valami eszközt a kertünkhöz, akkor lehet, hogy a kategória böngészése közben rájövünk, hogy másra is szükségünk lenne, csak mindig kiment a fejünkből.

Vannak azonban olyan termékek, amikre konkrétan akarunk rákeresni. Erre is van egy megoldás. Mégpedig a kategóriák mellett található keresősáv. Ide egyszerűen csak be kell írnunk a keresett terméknek a nevét és, ha van készleten, akkor rögtön ki is adja. Szerintem zseniális, hogy ennyiféle lehetőségünk van arra, hogy megtaláljuk azt, amit éppen venni akarunk. Egy percet sem kell elvesztegetnünk végtelen listák böngészésével. Ha pedig a könnyen kezelhetőség nem lenne elegendő számunkra, akkor hozzá kell vennünk azt is, hogy az Expressz bolt rendkívül kedvező árakkal operál, amikben sosem fogunk csalódni.