Amikor pénztáros voltam egy ruhaboltban

Még tinikoromban történt az eset, amikor diákmunkákat vállaltam el iskola mellett. Egy bolti eladó pozícióra jelentkeztem, végül az lett belőle, hogy azonnal fel is hívtak, de pénztárazni is kellett mellette. Igent mondtam rá, mert szükségem volt akkor egy kis pénzre és már akkor sem szerettem a szüleimtől pénzt kérni azért, hogy én aztán szórakozni mehessek. Tudtam, hogy a pénztárazás egyáltalán nem az én műfajom lesz, nem szeretek pénzzel foglalkozni, úgy meg pláne nem, ha akkora a hajtás, mint ebben az üzletben.

Mindegy, elvállaltam, tekintve, hogy akkor az elmúlt pár napban nem hívtak máshonnan, ráadásul tudtam, hogy rengeteg diák dolgozik az ország bármely területén ennél a ruhaüzletnél. Gondoltam, hátha a végén jó móka lesz a dolog, beletanulok valami újba és aztán ha esetleg máshova szeretnék menni dolgozni, akkor jó pont lesz, hogy egy ekkora cégnél dolgoztam.

Mondanom sem kell, a dolog nem így végződött, azt hiszem, hogy talán 3 hétig bírtam náluk. Nem azért, mert számomra piszkos lenne a munka, hanem azért, mert ez egy kizsákmányolás volt, direkt arra mentek, hogy engem szívassanak. Vagyis nem csak engem, hanem a fiatalokat, akik diákmunkásokként jönnek hozzájuk szinte semennyi pénzért.

És visszagondolva a dolgok akkor tényleg így mentek. Diákként alig kaptál pár száz forintot óránként, mindegy, hogy mit csináltál és hogy hol dolgoztál. Mivel ilyenkor az ember lánya vagy fia gimibe jár, esetleg kezdő egyetemista, akkor nem nagyon van ideje arra, hogy heti 45-50 órát dolgozzon. Vagyis van, csak akkor a tanulás rovására megy a dolog. Én is akkor még gimibe jártam. Minden nap reggeltől délutánig óráim voltak, utána mentem dolgozni, még hétvégén is volt, hogy behívtak. A munka és az időbeosztás a mostani diákoknál sem változott, az viszont változott, hogy a munkaerőpiac és az, amit kínálnak a munkavállalóknak teljesen megváltozott.

Nem is akarok ebbe belemenni, hiszen több, mint egy évtized eltelt azóta, a diákmunkák engem egyáltalán nem érintenek már jó sok éve, azért viszont kár, hogy ilyen rossz tapasztalatokat szereztem ott, és hogy azóta sem lett jobb a véleményem ezekről a lehúzós diákmunkákról. Aki pedig pénztáros, annak (is) minden tiszteletem.